A saláta lisztharmat: jellegzetes tünetek, védekezés

Közzétéve: 2023. március 9. Módosítva: 29 április 2024

salata-lisztharmat-tunetek-kezelesek

A saláta lisztharmat (Erysiphe cichoracearum) először 1931-ben került feljegyzésre az USA-ban. A lisztharmat egy gyakori betegség, mely a legtöbb növényfajt megfertőzheti. A gomba csak a levelek felszínén fejlődik anélkül, hogy befolyásolná a szöveteket.

Tünetek. A saláta lisztharmat a salátalevelek felső oldalán nyilvánul meg, ahol fehér porszerű lerakódás figyelhető meg (lisztes megjelenés). A levelek megsárgulnak, elveszítik fényüket és kiszáradnak. Néha a micéliumréteg szürkévé válik, és kis fekete pontok jelennek meg rajta.

A kórokozó. A saláta lisztharmatért az Erysiphe cichoracearum kórokozó a felelős. A gomba magas páratartalom (77-85%), alacsony fényintenzitás és 10-32°C közötti hőmérsékleten nagyon aktív, fertőző. A gomba terjedése spórák segítségével történik. Egyik évről a másikra a növényi hulladékon maradt kleisztotéciumok (rezisztens termőtestek) formájában telel át a kórókozó.

Megelőzés és védekezés. A lisztharmat megjelenésének megelőzése céljából javasolt a megfelelő öntözés és az elégséges szellőztetés, illetve az egészséges vetőmag használata. A vegetációs időszakban jellegzetes gombaölő szereket alkalmaznak, szükség szerint.

Ajánlott termékek

Olvassa el figyelmesen és kövesse a használati útmutatót, mely minden termék cimkéjén megtalálható
Válassza ki a növényt vagy a kártevőt
hogy posztolhasson vagy keresést végezhessen a közösségben
Keresés
Pálmák
Pálmák
Beltéri dísznövények
Beltéri dísznövények
Könnyezőpálma
Könnyezőpálma
Sárkányfa, dracéna
Sárkányfa, dracéna
Bonszai
Bonszai
Alokázia
Alokázia
Pozsgások (kaktuszfélék)
Pozsgások (kaktuszfélék)
Mikulásvirág, euphorbia
Mikulásvirág, euphorbia
Kínai hibiszkusz
Kínai hibiszkusz
Citrusfélék
Citrusfélék
Orchidea
Orchidea
Sugárarália
Sugárarália
Flamingóvirág
Flamingóvirág
Guzmánia, Guzmán bromélia
Guzmánia, Guzmán bromélia
Kaktusz
Kaktusz
Jukka, pálmaliliom
Jukka, pálmaliliom
Papagájvirág
Papagájvirág
Vadkakaó, Pachira
Vadkakaó, Pachira
Babérsom
Babérsom
Fikusz
Fikusz

Új tanácskozás az adott témakörben

Válasszon
az Armuro közösségben megteheti:
drawing discussion 2 people

olvashat és csatlakozhat a megbeszélésekhez Rólunk A saláta lisztharmat: jellegzetes tünetek, védekezés

Új bejegyzést írni:
Your information:

A név legfeljebb 30 karakterből állhat. Ha szeretné átadni az Ön által tapasztalt probléma részleteit, kérjük, töltse ki a többi mezőt.

The maximum document size is 59 MB.

Hozzáadás
Segítene néhány csatolásával Képek vagy Videók legfeljebb 15 másodperc