A kabakosok antraknózisa: jellegzetes tünetek, védekezés
Közzétéve: 2023. március 9. Módosítva: 25 április 2024

A kabakosok antraknózisa vagy az uborka kolletotrihumos betegsége (Colletotrichum lagenarium) egy gyakran előforduló betegség, mely főként az uborka, a dinnye és a tök termésén figyelhető meg. A fertőzés intenzitása nagy mértékben függ az éghajlati viszonyoktól.
Tünetek. A betegség tünetei a fejlődés minden fázisában, minden föld feletti növényrészen megfigyelhetőek (levél, szár, termés). Közvetlenül a növény kikelése után sárgászöld foltok jelennek meg a szikleveleken, majd ezek a foltok bebarnulnak. Eleinte felületesek, majd elmélyülnek a szövetekben és adott körülmények között akár a palánták pusztulását is okozhatják. A lombleveleken jellegzetes, szabálytalan foltok jelennek meg, melyek eleinte sárgászöldek, majd rózsaszínűek. A betegség fejlettebb szakaszában a foltok összefolynak és a levél nagy területeit fedik, majd a levél nekrotizálódik és idő előtti lombhullásához vezet.
Hasonló foltokat figyelhetünk meg a száron is. Utólag a fertőzés a termésen is láthatóvá válik: nagy, 1-2 cm átmérőjű, kör alakú foltok, melyek eleinte sárgás színűek, majd szürkésbarnák és a termés héjában mélyülnek. Magas légköri páratartalom esetén a foltok közelében rózsaszínű, koncentrikus körök jelennek meg, amelyek a gomba termőtesteit képviselik. A foltok közelében lévő szövetek meglágyulnak és gyorsan rothadnak.
A kórokozó. A Colletotrichum lagenarium a nagy ellenállóképességgel rendelkező konídiumok és micéliumok formájában telel át a fertőzött növények maradványaiban. A növekedési időszakban a konídiumokon keresztül terjed, főként a vízcseppek, a rovarok és a szél terjeszti.

Megelőzés és védekezés. A betakarítás után javasolt a tövek és növénymaradványok összegyűjtése, illetve a növényi törmelék és hulladék mélyszántással való “betemetése”. A vetésforgó is fontos szerepet tölt be a betegség megelőzésében.
A kabakosok antraknózisa ellen javasolt a szisztemikus vagy kontakt hatású gombaölő szerek alkalmazása.
Ajánlott termékek
-
A termékeket egy másik áruházban találja meg
Másik üzlet kiválasztása -

Másik üzlet kiválasztása